Youngjae a kicsiny szobája nyugati fekvésű, sötét barna, eredeti fókabőr
kárpitú kanapéjának dőlve, lehunyt szemekkel merengett, engedve, hogy a Hold
ezüstöt fénye beragyogja az arcát. Általában nem szerette, ha kilát az ablakon,
ám aznap tette be a mosásba egyetlen, a falak színéhez passzoló, khaki színű,
alul csipkés függönyét, és arra még sosem gondolt, hogy netán venni kellene egy
másikat is eme nehéz időkre, azonban ezúttal sem ezen járt az esze.
Teste előre roskadt, arcán tisztán kivehető volt az elmúlt napok
megpróbáltatása. Akkor és ott nem vágyott másra, minthogy képes legyen sírni,
ugyanakkor tudta, nincsen több könnye, amit elvesztett szerelme emlékére
áldozhatna. Egyelőre.
Világosszürke, hosszú, szűkített szárú, foltzsebes, Nike melegítőbe
bújtatott lábait felhúzva meztelen talpait a hideg, sötét tölgyfa parkettának
nyomta. Már két hete, hogy Yongguk elment, egy fagyos, Novemberi napon, az
autópálya tükörjeges felületének köszönhetően, minek következtében, kisodródva
egy magas, régi, vezetékekkel tűzdelt villanyoszlopnak ütközött, azonnal életét
vesztve.
Fekete, Samsung Galaxy S6 Adge telefonjának a szoba másik végében lévő,
alacsony, fenyőből faragott, világos barna festésű, lakozott, köralakú asztalán
való tompa zúgása zökkentette ki néma merengéséből, ő viszont egy halk sóhaj
elengedésén kívül semmi más reakciót nem tulajdonított az értesítésnek.
Tisztában volt vele, hogy a többiek aggódtak érte, ahogyan ő is aggódott értük,
de ennél többre nem futotta az erejéből.
Tekintetét a szintén fekete, százhuszonnégy centiméter képátlójú, negvenkilenc inchHD felbontású,
háromezernyolcszáznegyvenszer kétezeregyszázhatvan pixeles LG, UHD,
Smart, LED tévéjére emelve nézett végig halovány tükörképén, bármi emberhez
hasonlítót keresvén az őt fogadó látványban. Fáradtnak, nyúzottnak, rondának
érezte magát, holott az utóbbi tizennégy órát alvással töltötte, mégis kevésnek
bizonyult számára. Semmi másra nem vágyott, mint örökre elaludni.
A torka szorított, orra csípett, mintha bármelyik
pillanatban elsírná magát, ám egy reszketeg szusszanásnál nem futotta többre.
Tele volt az elméje, minden emlék fájdalmasnak hatott, pedig még a rosszakat is
vissza kívánta.
Fejét a kanapé puha, hűvös ülésére ejtve pillantott
fel a piszkosfehér, Nowodvorski Viviane mennyezeti lámpájára, néhány röpke
másodpercet szentelve annak lekapcsolt állapotban lévő, Ball Frosted, huszonöt
wattos, kétszázharminc voltos ipari izzójának megcsodálására, honnan íriszei a
fakó bézs, világos virágmintákkal tarkított tapéta szegélyére, majd végül a
tőle nem messze, hanyagul elhajított, üres MC’Donaldsos zacskóra vándoroltak.
Bárhova nézett, fájt neki.
Yongguk nem rajongott a gyorséttermi ételekért, mit
nem is volt rest hangoztatni, ahányszor Youngjae megpróbálta beinvitálni egy,
az imént említett éttermi lánc valamelyikébe, egy BigMac menüre, nagy
krumplival és választható üdítővel, ő mégis azon élt, már, ha annak nevezhető
az a két napi egy adag táplálék, amiért hajlandó volt elhagyni közös lakásuk,
immár csöppet sem otthonos melegét.
A levegő nehéz, utált minden tovatűnő percet, amit
szerelme nélkül kellett eltöltenie. Ha lett volna hozzá mersze, követte volna
őt, de félt, hogy ennek megkísérlése miatt esetleg nem lehetnek együtt a
túlvilágon, minden addig hallott vallásos hit miatt, melyeket amúgy sem
követett, mégis gátat szabtak számára.
Egyedül a sarokban árválkodó, egyébként
Kelet-Afrikában őshonos, lassan negyven centi magas ágakkal rendelkező, sima,
zöld szobanövényhez képest igen szép példánynak nevezhető Zamiopálmához tudta
volna hasonlítani magát, már, ha a szép jelzőt nem vesszük hozzá. Anno még ő
akarta megvenni, mikor a szupermarketben elhaladtak a növények mellett, így
Yonggukkal közösen kiválasztották a legkevesebb foglalkozást igénylő fajtát,
azzal, hogy Youngjae majd hűen locsolja, amit természetesen rendre elfelejtett,
úgyhogy csupán szerelmének köszönhetően élt még, közel több, mint három éve.
Képtelen volt tovább lépni, és őszintén, nem is akart.
Igazságtalannak vélte, hogy kedvesét elfelejtve mosolyogjon, nevetgéljen, hiába
több, mint valószínű, hogy maga Yongguk ezt akarta volna. Feladva korábbi
vidám, gondtalan életét, egy mélyen szomorú, befordult, olykor kissé goromba
fiatal férfivé vált, örök szenvedésre ítélve mivoltját.
Szia!
VálaszTörlésMivel sok visszhangot hallottam,valamint olvastam ezen történeteddel kapcsolatban kerítettem magamnak némi időt az elolvasására és bátorkodom megosztani Veled a véleményem.
Először is szeretném leírni, hogy elkezdtem olvasni a The change-t is, habár sajnos az egyetem mellett nem vagyok valami időmilliomos. :D
Rátérve a véleményre... Akárki akármit mondd, szerintem igen elenyésző azon írók száma, akik meg tudnak írni egy ilyen terjedelmű, normális, nem shmuttal teli fanfictiont, amit ráadásul nagyon sokan olvasnak és szeretnek is.
Rátérve erre a szösszenetedre. Én igen is el tudom képzelni, hogy olyan a lakásuk, mint amilyennek leírtad. Nem hinném, hogy bármi baj is lenne ezzel a történettel. Olvastam a kommenteket a bejegyzésed alatt... Nos szerintem egyikőjük sem tudna megírni egy olyan kaliberű történetet, mint a The Change. Azon pedig kimondottan felháborodtam, hogy írták, hogy "kötelességeid" vannak... Majd, ha esetleg az írás nem hobbi, hanem főállás lesz számodra akkor írhatnának ilyet... Egy szónak is száz a vége, ne csüggedj el! Fel a fejjel és ne azt nézd, mit írtak, hanem, hogy kik... :D Habár, szerintem ezt nem kell mondanom. :) Ha kicsit körbenéznének, akkor találhatnának számos olyan történetet, aminek semmi értlelme, pl: Kafka: Átváltozás. De, ne menjünk annyira messzire időbe se, csak olvassunk Varró Dániel verseket... :D :D Nos, én csak gratulálni szeretnék, mert már jobban írsz, mint az a "költő" :D :)
Remélem nem haragszol meg a kisregényért, és a kicsit kicsapongó gondolatokért...
Minxia.
Szia!
TörlésAnnak van vízhangja, ami sikeres, nem? Nem, mintha az lett volna a célom, hogy mindenki nekem ugorjon, de ez is egy eredmény :D
Az a fici az életem, bár az eleje nagyon gyatra lett, most lesz szegény egy éves.
A The Change, vagy ahogy én hívom; paraszt, igen populáris lett már maga a témája miatt is. Más párossal lett megálmodva, sokkal rövidebbre, mint amennyi most eleve, de mindent sikerül annyira elhúznom, hogy a legtöbb sorozatom OS-ből nőtte ki magát :D Mondjuk, már megkaptam rá, hogy túl sok benne a pluszos jelenet...
Nem azért írtam így, mert szerintem ilyen lenne a lakásuk, sőt, random rákerestem pl TVre, lámpára, hogy minél pontosabb leírást adjak, csak éppen a típust nem néztem.
Egyiküket sem olvasom, nem bírom a stílusukat, így, írhat nekem könyvet, nem érdekelne. Ezért nem is nagyon foglalkoztat a sok "jó"tanács, egyáltalán nem akarok rájuk hasonlítani...
Nincsenek kötelességeim. Azért olvasnak annyian, mert nincsenek :D Azt írok, amit akarok, olyan módon, ahogy akarom. Egyelőre senki nem fizet érte, hogy utasításokat kövessek.
Nem csüggedek, köszönöm. Nincs bajom a stílusommal, úgyhogy nem érnek célba a beszólások.
Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál nekem, hálás vagyok érte ♥ Külön örülök, hogy tetszik(?) a paraszt, az nálam az örök első.
Külön örülök a kisregénynek ♥
Sajnálom, hogy csak most válaszoltam. Nem vettem észre, ritkán járok ezen az oldalon. Boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket ♥