Odi fél perc néma szemezést követően, megunva a gyermek önhitt vigyorát, egy nagyot taszítva a széken nézi fölényesen, ahogyan Jungkook magatehetetlenül hátraborult, összebilincselt kezekkel nyekkenve a földön.
- Biztos átgondoltad te ezt? - hajol fölé elmosolyodva, ám a várt haraggal, netán komor arccal ellentétben egy felettébb lelkes tekintet fogadja.
- Van beleszólásom?
- Jól látod, nincsen - fogja elől össze a gallérját, s rángatja le a székről, azonban aztán vár, hogy felálljon a linóleum padlóról, s csak utána vágja háttal az asztalhoz.
Jungkook nem mondd semmit, tűri a fájdalmakat, sőt, minél többet és többet remél, közel mindenre felkészülve, ami itt történhet a következő percekben, órákban. Bármi jobbnak tűnik részére, mint a cellájában poshadni, főleg, ha annak köze van a csinos, nála valamivel alacsonyabb, hosszú, barna hajú ügyésznőhöz, ki már első pillanatban felkeltette az érdeklődését.
Odi nem tétovázik sokat, teljesen feltolva a fiút az asztallapra mellé mászik, s minden finomkodás nélkül nyomja feje fölé mindkét karját, egyszerre élvezve és mérhetetlenül utálva, amiért Jungkook egyáltalán nem próbálja megvédeni magát. Zavarja, idegesíti, az őrületbe kergeti, hogy az önelégült vigyorán kívül semmi más érzelmet, kifejezést, véleményére utaló jelet nem mutat, mi végett elsődleges célja lett kicsalni belőle, a büntetés mellett.
- Belátod, hogy vétkeztél? - hajol hozzá igazán közel, egyik lábát átlendítve a másik oldalára, hogy teljesen fölé tudjon magasodni.
- Én? - kérdez vissza hitetlenkedve. - Nem.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni - mar ajakira, olyan helyeken fájdalmat okozva neki, amit nem tudnak másra bizonyítani, hiszen, akár ő maga is lehetett.
Fogait a puha párnába mélyesztve feszegeti a fiatalabb határait, azonban Jungkook elrántva a fejét védekezik, ám nem menekül, sőt, vissza hajol, s ezúttal ő kezdeményez egy lényegesen valódibb csókot, melynek az ügyésznő nem bír sokáig ellenállni, viszonozza azt.
Odi rossz néven véve a fiú próbálkozását, fölegyenesedik, szándékosan otthagyva őt, míg közben teszteli saját tűrőképességét is, majd ölére ülve meglepetten konstatálja, hogy már ennyi elég volt Jungkooknak ahhoz, hogy izgalomba hozza.
- Nem mozdíthatod el a kezeidet! - parancsol rá ellentmondást nem tűrő hangon, teljes súlyával a másik ágyékára nehezedvén.
- Nem fogom - biztosítja kényelmesen - már amennyire ebben a pozícióban lehetséges - ellazítva karjait.
Odi a hatás kedvéért a rajta lévő vékony, kissé áttetsző inget ingerlően lassan kigombolja, mindig kicsivel többet sejtetve az alatta lévő részből, s amint teljesen végig ért, egy hanyag mozdulattal a székre dobja, engedve látatni világos színű melltartóját, valamint ezen felül takaratlan felsőtestét.
Jungkook nadrágja pillanatról pillanatra szűkebb, min csak előnyére van kiszolgáltatott helyzete, élvezetesebbé téve számára az akciót. Ködös tekintete a nő arcáról a nyakára, onnan pedig a mellére téved, szinte hallhatóvá téve a gondolatait. Odit büszkeséggel tölti el az állás.
- Mit szeretnél? - kérdi egy fölényes félmosollyal.
- Büntess meg, noona - leheli maga elé a fiú, feljebb tolva az ágyékát.
- Ezer örömmel - tapasztja két tenyerét az anyagon keresztül is kidomboródó csipőcsontjaira és tolja le, minden alkalmat megragadva, hogy övé lehessen az irányítás, melyből úgyszint’ nem ad lejjebb, akár az elveiből.
A fiún lévő narancssárga ing felső gombjához nyúlva bújtatja ki azt lassan, ráérősen, melyet a többi követ, miközben mosolyogva figyeli Jungkook néma őrlődését. Komoly terve vele nincs is igazán, az alatta lévő fehér pólóhoz nem ér, csupán húzza a fiatalabb idegeit, a bűnösből áldozatot csinálva, még ha közel sem olyan értelemben, mint azt megérdemelné.
A jobb hatás elérésének érdekében ringatózva az ölén hajol vissza egy újabb csókért, mit ezúttal ténylegesen ő vezet, azonban, ahogy a fiú karjai a vállához érnek, akkorát csíp az oldalába, hogy Jungkook felkiáltva rándul össze.
- Én szóltam - egyenesedik ki, még véletlen sem megállva a mozgásban.
A következő fél órában Odi mindent megtesz, hogy társát egyetlen szabálya megszegésére bírja, ezzel több és több, alig látható nyomot hagyó, de annál fájdalmasabb ajándékban részesítve.
Jungkook hamar elfárad az ingerek tengerében, leleplezve vele valódi, mérföldekkel másabb arcát, mint amit eddig mutatott. Melege van, nehezen kap levegőt, az ágyéka ég, a dereka zsibbad, a háta sajog; minden baja van, minek nem is rest hangot adni. Nagyon rosszul teszi.
Odi a fiú panaszkodásától csak jobban beindulva kínozza különféle módszereivel, életében először érezve számára mindennél idegesítőbb vonzalmat egy bűnös iránt. Ugyan még nem ismeri szinte semennyire, máris tudja, mennyire türelmetlen, nehezen viseli a fájdalmat, s hisztis, ha valamit nem kap meg, ugyanakkor hidegen hagyja, ha a jövőjéről van szó, mint ez esetben az, hogy böntönbe fog kerülni. Tényleg olyan, mint egy gyerek... Egy nagy, elveszett gyerek.
A nő megelégelve saját maga türtőztetését is, leszáll Jungkookról, majd az asztal mellett vetkőzni kezd, magán tudva közben a fiú mindent átható tekintetét. Valamennyire zavarban van, de munkája során megtanulta leplezni az ilyesmit, így tartva a magabiztos álcáját mászik vissza, hogy ezúttal társán segítsen, azonban az ő alsóruházata csak combközépig kerül le, újabb elégedetlen morranásokat bezsebelve ezzel a bűnöstől. Feszegeti a nadrágot, próbálja széjjelebb nyitni a lábait, ez viszont esélytelen a feszes anyag miatt, mibe nem is hajlandó egykönnyen beletörődni.
Odi, míg a fiú a maga kínzásával van elfoglalva, mutatóujját a szájába dugva szerez tőle nyált, majd kő keményre duzzadt nemességére markolva nyomja azt makkjára, elkenve előváladékával együtt, mitől máris megváltozik Jungkook viselkedése. Egész testében befeszült, s mint, akit már napok óta gyötörnek efféle módszerekkel, a szabadságot megérezvén kezdi mozgatni a csípőjét, melyért újfent egy csípés jár, ez azonban már kevésnek bizonyul ellene.
- Nyughass, kölyök - fog keményen másik kezével a heréire, szinte rögtön elérve a várt hatást.
Finoman, éppen csak hozzáérve simogatja a fiú tagját, közben az arcát nézve, hogy sose felejthesse el ezt az igen fontos pillanatot. Tekintetével követi a lecsúszó izzadságcseppeket, összevont szemöldöke fonalát, lefelé ívelt ajakit, melyekből halk, de annál élesebb szűkölés tölti be a szoba csöndjét.
Ám ez az állapot nem marad sokáig, Odi is a határait járja már, így Jungkook férfiasságára csorgatva a nyálából sikosítja be a lehető legjobban azt, mielőtt fölé térdelne, s lassan, nagyon óvatosan ráereszkedne. Abban a pillanatban egyáltalán nem érdekli, mit és miért csinált a fiú, nem érdekli, ki ő, csupán a jelen, a most.
- Nem mozdulsz - ereszt meg egy reszketeg sóhajt, amint teljesen magában tudja a fiú egész hosszát.
Jungkook eleget téve a parancsnak, mindössze csak az asztal szélére markol maga felett, alsó, sebes ajkát beharapva, miközben nézi, hogy az ügyésznő mit csinál. Ugyan még mindig szörnyen zavarja, hogy nem tudja nagyobb terpeszbe rakni a lábait, részben sikerült már beletörődnie.
Odi a fiatalabb mellkasán megtámasztva a kezeit, először óvatos, lassú mozdulatokat téve ismerkedik vele, majd, amint már biztosabb a dolgában, gyorsítani kezd a tempón.
A helyiség elég zárt, tekintvén a funkcióját, így egyikük sem rest kiengedni élvezetük hangját, mely csak tetézi a bennük tomboló vágyat. Azt a vágyat, mely órák óta formálódott a jelenlegi állapotáig, s azt a vágyat, mit mindketten kiélhetnek ebben a szent pillanatban.
Odi a végletekig feszítve karmolja, markolja Jungkook melleit, tépve rajta a pólót, azonban koránt sem elég az az idő, amennyit társa elsőnek kibír, amivel szerencséjére a fiú sincs másként.
Közel negyven percbe telik, míg Odi a határait átlépve élvez el, majd száll le a még igencsak felajzott Jungkookról, külön ki is használva a helyzetét, miszerint számára a legrosszabbkor sikerült abbahagyni.
- Belátod, hogy vétkeztél? - áll mellé öltözködés közben, újfent feltéve iménti kérdését.
- Nem - piheg kipirult orcákkal, kerülve a nő tekintetét.
- Miért?
- Mert nem én voltam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése